2013. október 18., péntek

"Real bands save fans, real fans save bands."
 (Az igazi zenekarok megmentik a rajongókat, az igazi rajongók megmentik a zenekarokat.)


2013. október 17., csütörtök

19. fejezet: Los Angeles


Most egy kicsi rizsát engedjetek meg a fejezet előtt.
Egyrészt egyáltalán nem vagyok megelégedve vele, de most ennyire futotta - mind a tartalmat, mind a fejezet hosszát tekintve. Szerintem elég lapos is, rövid is, de ha itt ülök felette még órákig, akkor sem lesz jobb. Sajnálom, hogy ennyit kellett rá várni, és ilyen silány minőségű lett, majd a következővel igyekszem kárpótolni benneteket.
És akkor a következő fejezetről: azt hiszem, mindannyian jobban járunk, ha nem ígérek konkrét dátumot. Maradjunk annyiban, hogy egy héten belül hozom a következő részt, ha esetleg fent lesz három nap múlva, akkor majd közösen örülünk, de ha nem, legalább akkor sem szegtem meg a szavamat :)
Ennyit szerettem volna, azért remélem, olvasható lett a rész. Jó szórakozást! :)

2013. október 14., hétfő

ILLUSIONS bevezető

Tudom, hogy megint nem sikerült betartanom a határidőt, nem szeretnék magyarázkodni, csak annyit kérek, hogy értsétek meg. Higgyétek el, hogy nem jó kedvemből csinálom, és tényleg lelkiismeret furdalásom van, amikor nem tudom a megígért időpontban hozni a részt.
Tudom, hogy nem ezt várjátok, de kárpótlásul elhoztam a következő történet rövid ismertetőjét. Úgy gondoltam, hogy az eddigi történetekben elég sok csillogás, hírnév és hasonlók voltak, úgyhogy most egy olyan sztori következik majd, ami teljesen hétköznapi emberekről szól, így talán valamivel reálisabb is lesz, illetve szerintem jóval komolyabb tartalma lesz, mint az előző, vagy a jelenlegi történetnek. Mint mondtam, még nyáron kezdtem írni, azóta nagyon megszerettem, remélem, nektek is tetszeni fog, amikor majd eljön az ideje. Nem is húzom az időt, inkább olvassátok el ezt a pár sort.

Illusions (Illúziók)


Mit teszel, ha akaratod ellenére olyan társaságba keveredsz, ahol a drog és az alkohol mindennapi (fő)szerepet játszik? Megmentesz valakit, vagy hagyod, hogy téged is magával ragadjon a sokak által mámorosnak nevezett érzés? Képes leszel jobbá tenni valaki életét, vagy hagyod, hogy ő rántson magával abba a világba, ahol talán te magad sem fogod tudni megkülönböztetni a jót és a rosszat?

- kategória: hetero
- fő karakterek: Bill Kaulitz, Lindie Braun, Tom Trümper
- műfaj: romantikus, humor, dráma
- fő párosítás: Tom/OFC
- mellék párosítás: -
- figyelmeztetések: egyelőre nincs
- író: Sophie

2013. október 9., szerda

18. fejezet: Show Me The Truth


Sajnálom, hogy megint elcsúsztam egy picit. Nem szeretnék magyarázkodni, lényeg a lényeg, így sikerült, most viszont itt vagyok a résszel. Talán nem annyira izgalmas, mint amire számítottatok, de a következő fejezetek megint pörögni fognak :)
Ps. tudom szerkeszteni az oldalsó modulokat (lekopogom), úgyhogy van új szavazás és video! :))

2013. október 6., vasárnap

Szösszenetek part III.


Sziasztok!
Nem friss résszel jöttem, megint nem tudtam elkészülni vele. Sajnálom tényleg, mert tudom, hogy páran várjátok, de egyszerűen nem volt időm leülni és írni, és igazság szerint agyam sem volt hozzá. Ezen a héten megkezdődött nekem is a suli, nem mondom, hogy nincs semmi időm az órarendem mellett, mert egy héten összesen 6 órám van, de lévén, hogy utolsó év, ha beindulnak a dolgok, elég sok dolgom lesz. Szakdolgozatot kell majd írnom, nyelvvizsgázni szeretnék, stb, stb. Nem akarom, hogy ez az írás rovására menjen, de nyilván az a fontosabb, hogy az írás ne menjen a tanulás rovására. Igyekszem majd megtalálni az arany középutat, nem szeretnélek elhanyagolni titeket :)

Más: van egy kis problémám a blogspottal. Amióta megújult a kezelőfelület, nem tudom szerkeszteni az oldalsó modulokat, ami jelen pillanatban csak a következő részek tartalma miatt zavaró, bár úgy nagy általánosságban is eléggé idegesít. Van esetleg még valaki, akinek hasonló problémája van, vagy valaki, aki netán tud rá megoldást? Nagyon hálás lennék :)

Megint csak más: közeledünk a történet vége felé. Nem tudom, mennyi van még vissza, azért nem 1-2 részről beszélünk, de lassan itt a vége. Ennek fényében nemsokára hozom majd az új történet rövid ismertetőjét. Még nyáron kezdtem el írni, egészen más, mint az eddigi kettő, amit olvashattatok tőlem. Se hírnév, se csillogás, se Tokio Hotel... Remélem, szeretni fogjátok, de bővebben majd később :)

Legkésőbb kedden fent lesz az új fejezet, próbálom úgy alakítani a dolgaimat, hogy holnap tudjam hozni, de nem akarok többet olyat ígérni, amit nem biztos, hogy be tudok tartani.

Legyen szép hetetek, Sophie xx

2013. október 2., szerda

17. fejezet: It Can't Be


Elérkeztünk a 17. részhez, ami egy újabb "töltelék epizód", viszont azt gondolom, a valaha volt legizgalmasabb, ebből kiindulva pedig megígérhetem, hogy a következő részek olvasása alatt nem fogtok unatkozni ;) Kivételesen nem is rizsázok többet, csak jó szórakozást kívánok!