14. fejezet: Pain of Love

Hűha, nem is tudom, hol kezdjem... Sajnálom, hogy nem tudtam betartani az ígéretemet, és ennyit késtem a résszel. Sok dolog történik most körülöttem, sok minden kavarog most a fejemben, és ezeknek túlnyomó többsége sajnos nem a sztorikkal kapcsolatos. Lényeg a lényeg, most itt vagyok, és a későbbiekben nem fog előfordulni több ilyen kimaradás. Ezen kívül pedig, ha minden igaz, a következő egy-két hétben valamikor érkezik a második novellám is! :)) Jó olvasást, és tényleg ne haragudjatok, többet nem fordul elő!

Csak álltam ott, szemben azzal a férfival, akit mindennél jobban szerettem. Nem tudtam elhinni, amit hallottam, ez egyszerűen nem lehet a valóság. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ezek a szavak vélhetően nem hagyták el gyönyörű, telt ajkait, minden bizonnyal az elmúlt percek sem történtek meg. Csak álmodom, biztos, hogy csak álmodom.

Összeszorítottam a szemeimet, megráztam a fejemet. Pár pillanatig így álltam, majd kinyitottam a szememet. Ott állt velem szemben, kicsit értetlenül nézett rám, de továbbra is mosolygott. Úgy látszik, nem sikerült felébrednem, valami hatásosabbal kell próbálkoznom.

Ismét összeszorítottam a szemeimet és csak vártam.

- Mit csinálsz? – Kérdezte egy elfojtott nevetés kíséretében. Hangja közelről hallatszott. Lassan nyitottam ki szemeimet és emeltem rá tekintetemet.
- Csípj meg – feleltem végül.
- Mi?
- Csípj meg!
- Öhm, Allie, minden rendben? Úgy értem, tudom, hogy jól csókolok, meg minden, de hogy ennyire...
- Csak csípj meg!
- Te akartad – mondta, majd úgy tett, ahogyan kértem, én pedig egyértelműen rájöttem, nem álmodom.

Ez az egész valóság volt. Tényleg itt állok vele szemben, a hotelszobájában, tényleg kimondta ezeket a szavakat. Úgy bámultam rá, mint valami őrült, de egyszerűen nem tudtam betelni. Nem tudtam betelni vele, a tökéletes külsejével, a gyönyörű szemeivel, a csábító ajkaival, az izmos vállaival, a pimasz mosolyával. De leginkább nem tudtam betelni azokkal a szavakkal, amiket mondott.

- Szeretlek – mondtam végül.
- Én is szeretlek.

Csak álltunk a szoba közepén, aztán nem is tudom, ő lépett, vagy én, de ismét megtörtént. Megcsókolt, vagy megcsókoltam, és újra csak azt éreztem, nem érhet véget. Erőszakosan húzott még közelebb magához, én ugyanilyen erőszakosan karoltam át nyakát.

Olyan közel akartam érezni magamhoz, amennyire még soha nem volt.

Finoman eltolt magától, hogy mélyen a szemembe nézhessen. Elmosolyodott, majd újra megcsókolt. Az ágy felé kezdtünk araszolni. Óvatosan döntött le rá, miközben apró, puha csókokat lehet először a homlokomra, majd körbejárta az egész arcomat. Nyelvünk ismét vad táncba kezdett, majd megszakítva ezt, felegyenesedett és levette felsőjét.

Megbabonázva néztem kidolgozott felsőtestét, majd megragadtam a nyakát és visszarántottam őt, miközben ismét szenvedélyes csókban forrtunk össze. Újra elhajolt, hogy ezúttal a saját felsőmtől szabadíthasson meg. Hanyagul dobta sajátja mellé, majd kulcscsontomtól lefelé haladva kezdte beborítani testemet apró csókjaival. Nagyon ügyelt rá, hogy egy apró szegletet se hagyjon ki. Én eközben lágyan karmolászni kezdtem hátát, amit egy halk nyögéssel jutalmazott, felbátorítva ezzel engem.

Határozottan ragadtam meg a nyakát, megcsókoltam, majd egy mozdulattal fölé kerekedtem. Most én tettem ugyanazt, amit az imént még ő, én azonban nem álltam meg alsónadrágja szélénél, mint ahogyan ő tette.

A percek tökéletesnek tűntek, aztán egy pillanat alatt foszlottak szét. Kopogtak.

- Ez most nem érdekel – mondta Tom, majd újabb csókot adott.
- Lehet, hogy fontos – feleltem, bár a lelkemet is eladtam volna azért, hogy ne nyisson ajtót.
- Semmi nem lehet fontosabb ennél.

- Tom, itt vagy? – Bianca hangját hallottuk. – Nyisd ki, légy szíves, beszélnünk kell.

Tom nagyot sóhajtott, majd kérdőn nézett rám, mire csalódottan ugyan, de bólintottam egyet.

- Hová menjek? – Kérdeztem.
- Gardrób?
- Oké – összeszedtem a ruháimat, majd bebújtam a hatalmas szekrénybe. Egyrészt levegőt venni sem mertem, nehogy lebukjunk, másrészt viszont minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy végig kelljen hallgatnom ezt a beszélgetést.

- Mi van? – Kérdezte Tom hűvösen.
- Nem tettem semmit, amivel kivívtam volna, hogy így beszélj velem.
- Elfoglalt vagyok, Bianca.
- Elfoglalt? És mégis mi köt le ennyire, azon gondolkodsz, hogy szerezd vissza az ügyvédnőcske figyelmét?
- Van ám neve is.
- Na ne csináld! Szerintem nem érdemlem meg ezt az egészet, Tom. Mindig igyekeztem a kedvedben járni, előbbre helyeztelek magamnál is, erre te az első adandó alkalommal keresztülnézel rajtam. A barátnőd vagyok még egyáltalán? – Tom nem válaszolt, én pedig kezdtem egyre rosszabbul érezni magam a hatalmas szekrényben rejtőzködve. Biancának igaza volt mindenben, nem érdemli meg, hogy Tom így viselkedjen vele, én pedig nem tehetem tönkre a kapcsolatukat.

- Miért jöttél? – Kérdezte hosszas hallgatás után Tom.
- Megtennéd, hogy válaszolsz az előző kérdésemre?
- Mire gondolsz?
- Az istenért, Tom! A barátnőd vagyok még, vagy sem?!
- Az... az vagy... – A szívem milliónyi apró darabkára tört, ismét, noha tudtam, hogy ezek a száraz, szomorú tények. Pár pillanat erejéig olyan valóságosnak tűnt, hogy ami köztünk van, az valami igazi, valós dolog. Hogy működhet.
- Ezt esetleg be is bizonyíthatnád...
- Bianca, miért jöttél?
- Adamről van szó.
- Mit akar az a barom?
- Egy fotózást.
- Hogy jövök én a képbe?
- Sehogy. Mármint... Sehogy, igazából, de...
- Akkor? Szereted ezeket a csilli-villi szarságokat, nem?
- Hogy mondod?! Szerinted én csak ennyi vagyok?
- Ugyan már... Bianca, ezt egy szóval nem mondtam. Csak arra akartam célozni, hogy nem értem, mi bajod a fotózás ötletével, azt hittem, szereted ezt csinálni.
- Tudod, a helyzet az, hogy még soha nem volt topless fotózásom, úgyhogy nem tudom, szeretem-e – hallottam, ahogy a szoba ajtaja hatalmas csattanással bevágódik, néhány másodperccel később pedig ugyanilyen hévvel nyílt ki ismét, amikor Tom barátnője után sietett...

~ JADE ~

- Bianca, várj már meg!
- Mi van, most hirtelen érdekellek?
- Miről beszélsz?
- Ne tettesd a hülyét, oké? Amióta felbukkant az ügyv... a volt barátnőd, azóta nem érdekel, hogy mi van velem, nem hallod meg, amit mondok. Nem érdekellek.
- Ez nem így van.
- Igazán? Amikor visszaértél a rendőrségről, megláttad egyáltalán, hogy volt egy ajándék a szobában? Észrevetted a hajamban az új melírokat?
- Nem, de...
- Láttad a szememben a fájdalmat? – Kérdeztem immár sokkal halkabban. – Van róla akár csak halvány sejtésed is, hogy min megyek keresztül? Tudod mit, inkább ne is válaszolj, mert ha van fogalmad róla, akkor csak még rosszabb...
- Gyere ide – mondta, majd közelebb húzott magához és megölelt. – Sajnálom, oké? Sajnálom, hogy egy...
- Barom voltál?
- Szeretem, amikor ilyen kifinomult vagy – mondta nevetve.
- Az voltál. És sajnálhatod is. De megbocsátok – mosolyogtam, mire ő gyengéden megcsókolt. A hasamban a pillangók egyből életre keltek. Napok óta nem éreztem ezt a nyugalmat. Nagyon hiányzott, akárcsak ő maga.
- Ami pedig a fotózást illeti, szó sem lehet róla.
- Mondd ezt Adamnek.
- Ha ezen múlik...
- Tom, pontosan tudod, hogy milyen. Még mindig jobb, mintha kokaint tenne a... Ne haragudj, nem kellett volna felhoznom.
- Semmi gond. Igazad van, annál tényleg jobb. Legyen. De van egy feltételem.
- Éspedig?
- Bent akarok lenni.
- Tom, erre semmi szükség.
- De van. Amíg az én barátnőm vagy, addig nem fogod magad más férfiak előtt mutogatni magad. Csak a jelenlétemben – vigyorgott, majd ismét megölelt.
- Megtennél értem még valamit?
- Persze.
- Nem költöznél vissza a lakosztályba? Ez az utolsó éjszakánk itt – hozakodtam elő félénken.
- De. Persze – mosolygott.
- Segítsek összepakolni?
- Öhm, nem, nem kell, megoldom egyedül. Menj csak fel, nemsokára megyek én is.

~ TOM ~

- Oké, előjöhetsz – mondta Tom, miután becsukta szobája ajtaját. – Allie? Beszélhetnénk? – Nem érkezett válasz. – Allie? – Ahogy Tom a gardrób felé indult, egy levelet pillantott meg az ágyon. Nagyot sóhajtott, mintha tudta volna, mi következik, majd olvasni kezdte.

Egyetlen... Kedves... Tom!
Nem tudom, mennyi időm van erre a levélre... Határozott szándékom nem itt lenni, mire visszaérsz. Hiba volt, hogy eljöttem ide ma este. Nem kellett volna. Nem szabadott volna. Mindegy, mit érzek irántad, vagy te hogyan érzel. Nem vagyok az az ember, soha nem is voltam, és soha nem is leszek, aki hagyja, hogy tönkremenjen miatta egy kapcsolat. Bianca érthető okok miatt nem kedvel engem, megértem, igaza van. Jó embernek tűnik, és ami biztos, nagyon szeret téged. Becsüld meg őt, tarts ki mellette.
A mi „kapcsolatunk” mindig is szélsőséges volt, nézd csak meg a mai estét. Idejöttem, üvöltöttünk egymással, mint mindig... Utána pedig az ágyban kötöttünk ki. Nem hiszem, hogy ez közöttünk valaha is működhetne.
Sokkal több fájdalmat okoztál nekem az elmúlt másfél évben, mint bárki más egész életemben. De tudod mit? Nem bánom. Nem bánom, hogy megismertelek, nem bánom, hogy hazudtál nekem, és nem bánom... Nem bánom, hogy beléd szerettem. Nem fogom többet letagadni, azt hiszem, a mai este után felesleges is lenne. Szeretlek, mindennél jobban, és valószínűleg hosszú ideig szeretni is foglak még. De remélem, ez egy idő után elmúlik, és találok valaki olyat, akinek a szavait vagy a csókjait nem fogom majd a tiedhez hasonlítani.
Őszintén kívánom neked, hogy légy boldog Biancával, legyetek együtt nagyon-nagyon sokáig, és szeresd meg őt, úgy, ahogyan ő is szeret téged. Mert megérdemli. És ami ennél sokkal, de sokkal fontosabb... Te is megérdemled! Megérdemled, hogy valaki úgy szeressen, ahogyan ő teszi, noha egészen biztos vagyok abban, hogy van valaki, aki sokkal jobban szeret még nála is.
Tudom, hogy én is legalább annyi fájdalmat okoztam neked, mint te nekem. És sajnálom, tudod? Az utolsó ember vagy ezen a Földön, akit szánt szándékkal megbántanék. De valamit szeretném, ha tudnál. Soha nem játszottam veled. Nem tudom, hogy csak a vita hevében mondtad-e, vagy tényleg így érzed. Remélem, az előbbi. Mert amióta megismertelek, számomra nem létezett más férfi, csak és kizárólag te.
Kicsit zavaros lett a levelem, igaz? Ne haragudj. Éppen ilyen káosz van most bennem is, mint ezekben a sorokban... Soha semmi nem fájt még ennyire, de tudod, hogy tartja a mondás. Ha szeretsz valakit, engedd el. Én most elengedlek téged... Örökre. Ha az a sorsunk, úgyis találkozunk még.
Vigyázz magadra! Nagyon. Kérlek.

Allie

- Szórakozol velem, igaz? – Meredt Tom a papírlapra. – Allie! – Üvöltötte. – Allie! Allie... – Tenyerébe temette arcát, majd hosszú percekig ült így az ágyon.

- Miért gondolják az emberek, hogy tudják, mi a jó nekem? – Motyogta Tom. – Miért, miért, miért? A kurva életbe, miért?!

Villám gyorsan, ám annál dühösebben pakolta össze cuccait, majd hangos csattanás kíséretében bevágta a 415-ös szoba ajtaját.

Allie előlépett a fürdőszobából. Könnyei patakokban folytak...

~ KÉT NAPPAL KÉSŐBB, BERLIN | JADE ~

- Készen állsz? – Kérdezte nővérem, miután belépett a szobámba. – Szép ruha!
- Nem.
- Dehogynem. Nézd ezt az anyagot, milyen lágyan...
- Nem állok készen, Bianca. Én erre nem vagyok képes. Lehet, hogy az elmúlt hónapokban megtanultam kezelni a népszerűséget, de ez... Ez túl sok. Nem akarom mutogatni magam egy halom fotós, és pláne nem Adam előtt. És nem csak nem akarom, hanem egyszerűen nem fog menni.
- Vedd azt le.
- Mi?
- Add ide a ruhádat.
- Nem értelek.
- Biancáról akarnak topless fotósorozatot, nem igaz? Hát megkapják.